2013. május 22., szerda

A fellépés~ 10.rész

*Courtney szemszöge*

Életem első nagy fellépése. Izgulok, hiszen ennyi ember előtt még sosem léptem fel. Félek, hogy elrontom a szöveget, vagy pedig a közönségnek nem fog tetszeni a dalom. Remegnek a kezeim, mint valami öregasszonynak, és a gyomrom is egyre jobban összeszorul. Próbálok pozitívan hozzá állni a dolgokhoz, de elég nehéz, csak a negatívumok járnak a fejemben.

- Courtney ne idegeskedj ennyire. - próbált lenyugtatni George - Amikor én indultam az x-faktorban, ami nem is volt olyan régen, szóval emlékszem minden dologra, akkor is izgultam nagyon, de aztán elképzeltem azt, hogy csak én vagyok egyedül a színpadon, a nézőtéren pedig egyetlen egy embert látok, aki fontos számomra. Így ezzel leküzdtem az idegeskedést, azután meg már minden jól ment. Csak képzeld el, és menni fog.

-Izgulok is közben, hogy mit fognak majd reagálni a dalaimra. 3 dalomat hallották eddig az emberek, de nem jöttek olyan biztató vélemények.

-Nem tetszhet mindenkinek....-szólt közbe Niall- Még nekünk sem könnyű, ahhoz képest, hogy mi vagyunk a One Direction. Nekünk mindig is voltak olyanok, akik egyszerűen nem bírnak minket és a zenénket, de mindig lesz ilyen ember.

-Courtney ahhoz képest, hogy első dalaid, mégis jó sokan nézték meg. 1 millió nézettséget mind a három túllépte. És ez egy kezdőnél nagy siker. -bízhatott Candice.

-Te jössz, nyomás! Mi itt leszünk és szurkolunk neked. -George a színpad felé tolt és egy puszit nyomott az arcomra.
Már csak pár másodperc és kezdődik is az igazi kihívás. Sosem hittem volna, hogy ilyen is meg fog velem történi. Mind végig erről álmodoztam és most meg itt vagyok. Jelenleg a füleseimet kapcsolgatják a kis gépemhez. Hallom, ahogy a hangok sikoltoznak és visszafelé kezdenek számolni.

- 10...9...8...7...6...5...4...3...2...1...

-Fogadjátok sok szeretettel Courtney William-t, a One Direction  előzenekarként.
Innentől már nincs visszaút....! Kimentem a sikoltozó közönség elé, a fény rám világított, a legtöbbek arcán mosoly ült, várva arra, hogy milyen előadást fogok nekik csinálni erre a kis 10-15 percre. Nem húzhatom tovább az időt, mert még a végén én leszek leégve, hogy meg sem tudok nyikkanni....

-Sziasztok! Courtney William vagyok! Én vagyok a srácok előzenekarra. Aki még nem ismer, annak szeretném mondani, hogy a mai napon 3 olyan dalt is előfogok adni, ami a saját dalaim. Remélem, hogy elnyeri a tetszésetek. Megmondom nektek, kicsit izgulok, de mindent bele adok, hogy egy jó koncert legyen a mai. Na kezdjük is, az első dal amit elő adok a "You" címet kapta.

Belekezdtem az éneklésbe, azt tettem amit George mondott, elképzeltem, hogy csak én vagyok és egy olyan személy, aki nekem nagyon fontos...
Hűha .. hát sikerült végig énekelnem 5 dal, ami úgy 15 percesre sikeredet. Egy kicsit még remegek, de jó érzés volt a színpadon állni ennyi ember előtt. Csak egyáltalán tetszett-e nekik!?
A srácok gyorsan végi énekelték a Take me home album számait, azután pedig siettek az öltözőbe egy kis pihenésre, utána pedig mentek hátra, hogy autogramot osztogassanak a rajongóknak. A többiekkel végig kísértük őket, az öltözőtől az autogram osztás helyéig. A rajongók, amint meglátták a srácokat egyre hangosabb sikoltozásba és sírásba folytak.

- Szia. Kérhetek tőled egy autogramot? -úgy 12 éves körüli kislány jött oda hozzám autogramért.
-Hát persze. -guggoltam le, hogy vele egy magasságban lehessek. - Hogy hívnak?
-Rebeka Thomas.
-Tessék itt van. -nyújtottam felé kis füzetét.
-Köszönöm -kis édes mosolyát "vette elő".

2013. május 19., vasárnap

Felkérés, elfogadva~ 9.rész

 Bocsánat, hogy ilyen sok idő után hoztam a 9.részt, de remélem azért olvassátok még  a blogot, akármennyire is nincs frissítve új részekkel, de befogom pótolni.:) Jó olvasást :3


*Courtney szemszöge*

~másnap reggel~

 Úgy dél felé járhatott az idő, mikor felkeltem "álmomból".  Nem éreztem magamat olyan fáradtnak, inkább kipihentnek.  Lementem a konyhába egy kis ennivaló után kutatva. Sehol senki, akkor ez azt jelenti, hogy még alszanak a többiek. Gondoltam, csinálok nekik egy kis reggelit mindannyiuknak. Megkerestem a szükséges hozzávalókat a palacsinta sütéshez, és elkezdtem sütögetni.

Hátam mögül lépteket hallottam, de nem fordultam hátra, úgy tekintve, hogy nem is veszek tudomást arról az emberről, aki mögöttem oson felém. Éreztem a derekamnál kezeit, szokásos érintések...!
 -Jó reggelt George! -fordultam hátra, és nyomtam egy puszit az arcára.
-Honnan tudtad, hogy én vagyok? -nézett rám értetlenül.
-Nem volt nehéz kitalálni. George Shelley, neked van ilyen "érintésed".
-Ohh..., na majd kitalálok valami mást.

-Neeeeeee!- üvöltöző hangot hallottunk fentről. A hangból megítélve, Louis az. -Srácok nincs a mai napra előzenekarunk..!
Gyors lépteket hallottam a lépcsőről jőve. Louis érkezett meg, azután pedig a többiek szép sorjában. Mindannyian ott ültünk. És megvitattuk a srácok problémáját.
- Mi történt Louis?- kérdezte Zayn halk hangon.
-Nincs előzenekarunk, Camryn balesetet szenvedett és egy jó ideig nem fog még lábra állni. Paul azt mondta, ha találunk beugrót hosszú távra, akkor jó lenne és nem kell akkor a fivéreket felhívnunk.
-Mennyit jelent az-az idő?
-Hát elméletileg, úgy a turné végéig. A 5SOS nem tud fellépni minden alkalommal. Keresünk valakit. Srácok ti nem ismertek valakit, akinek vannak dalai és még használhatóak? -mondta Louis tétlenül. Ekkor George és Candice egymásra néztek, én pedig csak végig néztem, hogy mit csinálnak. Egymásra bólintottak, majd egyszer elkezdték mondani.
-Ismerünk valakit.
-Kicsoda? -tágult ki a srácok szeme, e hallatán.
-Courtney! - legalább van beugró... Mi!? Várjunk csak az én vagyok..., nem-nem ez felejtős dolog. Sosem álltam még ki sok ember elé, és egy ideig nem is fogok még.
-Sokat koncertezett már Bristolban is, igaz nem nagy híresség, de Bristolban igen.
-Micsoda, ez lehetetlen. Nincsenek még kész a dalaim egy része. 3 dallal nem érnének be a közönség, és nem is álltam még ki több ezer ember előtt!
 -Courtney kérlek! Te vagy az egyetlen esélyünk, és nem szeretnénk a fivéreket felkérni.-könyörgött Niall.
-Próbáld meg, ha akarod cover dalokat is énekelhetsz, nem számít. Csak légy az előzenekarunk! -kérlelt Zayn.
-Oké, jól van. És ez nekem hány alkalomba fáj?
-Hát úgy 9, ha minden igaz.
-Na jó, de csak akkor, ha tovább írjátok velem a félkész dalaimat, mert azokra is szükségem lenne.
-Bármit, ha akarod, akkor még saját koncertedet is megrendeznénk.
-Jó lenne, csak arra nem jönne el senki sem. Szóval azt inkább ne.

2013. március 16., szombat

Mi van velünk?~ 8.rész

A 9.rész is hamarosan megérkezik, próbálom minél gyorsabban megírni a részeket. Ez a rész lehet hogy kicsit uncsi, de remélem nem fogjátok nagyon elunni magatokat. Siettek a következő részekkel :) puszi :*


*Niall szemszöge*

Ahogy Candice arcára néztem, csak a boldogtalanság írt le róla. Tartozom neki egy vallomással, mielőtt ő kezdene bele a beszédébe.
-Candice, el kell mondanom valamit! - tekintete felém vándorolt - Amy-vel az előbb... csókolóztunk...
-Tudom. -arcára néztem, ami nyugodt tekintettben volt.
-És okom is van rá, hogy miért.
-Niall, nem kell tovább mondanod...! Harry-vel már beszéltem erről.., de.. én is hibáztam. Harry-vel az előbb a szobában mi is csókolóztunk. Mentségem pedig nincsen erre. Megértem, ha dühös vagy, de ne hibáztasd Harry-t. Aki itt hibás az én lennék. Megfogott a féltékenység mikor megláttalak Amy-vel és csak arra tudtam gondolni, hogy vágjak vissza. Sajnálom, nem így akartam az egészet. Ha nem bocsátasz meg megértem.
-Candice...-kezemmel megfogtam sima arcát- nem kell mondanod tovább. Megbocsátok, csak ha te is nekem. Mind a ketten hibásak vagyunk és szerintem kezdjük tiszta lappal, ha te is benne vagy.
-Igen benne. -felállt és átöleltük egymást.
- Candice!
-Igen?
-Szeretnék valamit kérdezni..!- elengedtük egymást, a szemei rám szegeződtek- Szeretném ha a barátnőm le...
-....természetesen! -vágott bele a kérdésembe.
-Még végig se mondtam. -mosolyogtam. -Szóval leszel a barátnőm?
-Igen. Tudtam, hogy ezt kérdezed, azért nem vártam meg a végét. De lehet egy hozzászólásom ehhez?
-Persze.
-Tartsuk még titokban! Így a mai nap után tuti felkerülünk valahova.
-Ez igaz. Nem szeretnék a hét sztorija lenni. De azért szeretsz? -kérdeztem tőle viccelődve.
-Ez milyen kérdés!? Persze, hogy szeret... - nem hagytam, hogy befejezze a mondatát, így aztán megcsókoltam.

*Candice szemszöge*

Niall ajkait az enyémhez nyomta, így megszakította mondatomat. Éreztem, hogy a szívverésem egyre gyorsabb lett az izgatottságtól. Imádtam ezt a pillanatot, de ez is megszakadt, mivel levegőt kellett vennünk mindkettőnknek. Ezután pedig ajkaink újra egymáshoz tapadtak. Az ágyra leterített és tovább folytatta a csókolgatást a nyakamnál. Tudtam, ha nem állítom le, akkor az lesz a következő lépes...! Akarok vele lenni, de lehet hogy ez a dolog még korai...
Könnyedén elkezdtem magamtól ellökni Niall-t, aki furcsán nézett rám.
-Niall ne, még ne! - mondtam, ezután pedig egy csókot nyomtam a szájára. -Menjünk le a többiekhez és töltsük el velük ennek az estének a "maradékát".
Niall csak rábólintott. Elindultunk lefelé, közben a kezeinket összekulcsolta és úgy értünk le a többiekhez.

2013. március 4., hétfő

Hír

Bocsánat, hogy több, mint 2 hónapig nem hoztam részt, de annyira kiment a fejemből a blog írás. Ihletem meg most alíg jön, de amint tudok hozom az új részt. És még egyszer bocsánat, de nagyon köszönöm a kitartó rendszeres olvasóimnak.:)  puszi <3

2013. január 23., szerda

Mi is történik?~7.rész

*Harry szemszöge*

Úgy tűnik Taylor-ral a kapcsolatunknak vége..! De most úgy örülök, csak a tetoválás a kezemen, ami róla szól, az annyira nem jó, hiszen örökre ott lesz és emlékeztetne rá. Inkább úgy döntök, hogy majd megkérem Ed-et, hogy csinálja meg.
A kocsiba beszálltam és a kulccsal elindítottam az autót. Egyenes hazáig vezettem. A srácok ma bulit rendeztek, de semmi kedvem nincsen most, így amint az ajtón bejöttem, fel is mentem a szobámba. Amikor a szobám ajtó kilincsét nyomtam le, de nem nyitódott az ajtó... pedig be sem zártam az ajtót..
-Menj el innen, egyedül akarok lenni...-egy sírós hang jött ki a szobámból.
-A saját szobámból küldesz el? De amúgy Harry vagyok, te ki vagy?
-Ohh bocsi Harry. Candice vagyok. Egy pillanat és beengedlek.
Amint Candice beengedett, láttam a kisírt szemeit, nem is kérdeztem, mi a baj, csak gyorsan magamhoz öleltem. Reszketett az egész teste, annyira szomorú, hogy még az én szemeim is könnybe borulnak.

*Candice szemszöge*

Örültem annak, hogy Harry itt van mellettem, hiszen nagyon sok problémát megtudtunk beszélni ketten. Most, hogy ennyire jót beszélgetünk, annyira nem is jut eszembe Niall. Harry-vel beszélgetni olyan megnyugtató érzés, eltereli a figyelmemet a rossz dolgokról és csak mosolygok a semmibe.
Egyszer csak elcsendesedtünk mind a ketten, ő pedig egyre közelebb és közelebb hajolt felém és a szánk csak egy kis távolságnyira volt egymástól. Egyre jobban éreztem szája melegét és puhaságát. Végül a kis kevésnyi távolságot is megszüntettem. Közelebb húzódtam hozzá és  heves csókolózásba kezdtünk. Mást nem éreztem mint szája melegét és hogy a testem egyre kezd "fellángolni". Egy idő után az ajkait egy kis ponthoz nyomta, ami a fülem alatt volt. Lehunytam szemeimet és hagytam, hogy ő irányítson. Szorosan belekapaszkodtam ő pedig az ajkait a nyakamhoz nyomta, és elkezdte szívni, harapdálni. Időnként kis nyögéseket hagyták el a számat, de a helyzetet végig élveztem. Amikor befejezte lassan az ujjaival elkezdte gyengéden simítani új kis"sebemet", amit ő okozott. Ezután pedig folytattuk csók csatánkat.
Elkezdtem távolodni tőle, mivel rájöttem, hogy nem tehettem ezt Niall-el.
-Mi a baj?-szólt csendesen.
-Ezt nem szabad... szeretem Niall-elt. Sajnálom Harry, de most muszáj kimennem és megbeszélnem vele.-mondtam.
-De mielőtt kimész takard el a foltot. És megtudom érteni, sajnálom, hogy nem álltam meg, vonzott a vágy- lehajtotta fejét.
-Harry nem a te hibád, én tettem meg nem te. Ne okold magad.
-Csak menj Niall-hez, majd elmondom ezt én neki.
-Megyek, de nem hagyom, hogy te mond el. Elvállalom a a dolgot.
Az ajtó csak hirtelen kinyitódott, abban a pillanatban, mikor befejeztem a mondatot. A kinti fény beszűrődött a szobába, az ajtóban pedig Niall állt. A nyakamon a kis seb még nem volt eltakarva, gyorsan oda raktam hajamat, mielőtt Niall ezt meglátta volna.
-Végre megvagytok. Mindenki titeket keres. Candice nem jössz?-mosolygott örömében, mintha mi sem történt volna közte és Amy közt. Én válaszul csak bólogattam és mentem Niall-hez. Kifelé menet megfordultam még és egy biztató tekintést tettem Harry-re.
-Harry téged keres éppen Court. A konyhában van.
-Kösz! Máris megyek.
Niall-el elindultunk lefelé, mikor megkérdezte mi is történt a szobában.
-Semmi, csak kicsit meguntam az egészet és felmentem, aztán bementem egy szobába. Harry aztán haza jött Taylor-tól és kiderült, hogy a szobájában vagyok, aztán elkezdtünk beszélgetni.
-És miért ilyenek a szemeid, csak nem sírtál?- elcsendesedtem, nem akartam előhozni, de inkább előbb, mint soha.
-Figyelj Niall. Üljünk le valahova és ezt megbeszéljük négyszemközt.
-Menjünk fel a szobámba, ott úgysem fog minket senki sem zavarni.
Felindultunk a tömegből a szobájába, vissza sötét folyosón. A leghátsó szoba volt az övé, így a folyosó végéig mentünk el. Éreztem testemben a félelmet és az izgatottságot is, nem tudom melyiknek örüljek jobban, de bármi is történjék, meg kell mondanunk egymásnak az igazságot.
A szobába beérve, leültem az ágy szélére, Niall pedig elém állva megfogta a kezemet. Tudatta velem, bármi is van, ne féljek elmondani mi a "probléma".
-Niall, nem akarok neked hazudni így elmondom az egészet....